Kisköre 2007, avagy a középtáv szinonimája Fonyód
2012.01.15. 18:48
Az álmok Fonyóddal együtt elmaradnak
Eddig 4 középtávon indultam, 6:01, 5:40, 5:19 és 6:35-ös időkkel értem célba. Azt a minimum célt tűztem magam elé, hogy a 2007. év 2. legfontosabb versenyén, Fonyódon, megdöntöm az eddigi 5:19-es egyéni csúcsomat.
Fonyód elmarad. Szívbaj.
Talán Kisköre. Reménysugár.
Kiírják a kiskörei versenyt. Heuréka!
Megrendezik a kiskörei versenyt.
Középtáv? Tévedés.
Túlélőtúra.
Hiánycikk és konyharuha
Kisköre. Szélreceptoraim már érkezéskor tudtomra adták, hogy az 5:10-es álomidőt dobhatom a kukába, mert ilyen szélben talán még sose bicikliztem. Ekkor 11 óra volt és ez az elképzelhetetlenül ménkű nagy szél az idő múlásával egyenes arányban még tovább erősödött. Hujúj! Akkor inkább depózzunk. Nem nagyon találtuk a helyünket, először is a depó nyitva tartását nem az atomórához igazították. Majd amikor végre megnyílt, kiderült, hogy a 200 feletti rajtszám helyeket még frissen betonozzák…
Hiánycikk volt egyébként nézőből, Balatonból, fonyódi hangulatból. Az az igazság, hogy a szervezésre lehet egy sor kifogást találni, mégsem ez volt a baj. Az ember Fonyódra vágyott és amikor olyan szél támadt, amitől oka volt berezelni, akkor szabadjára engedte kritiza-mitizát. Peyer Zoli szavaival élve például rajtszám helyett konyharuhát adtak, tüchtig madzagocskával. Az 1950-es években a Touron is biztos ilyet kötöttek magukra, de azóta rájöttek egy páran, hogy a gumi fedőnevű alapanyagból rajtszámtartót is lehet csinálni, ami – nagyon nem akarnám ezt túlragozni – praktikusabb egy triatlon versenyen, ahol a depózáskor vajmi kevés idő marad lacafacázni. Madzag, mi? Csomócska. Masnicska. Én meg egy adag görcsöcske vagyok. Naná, minden verseny előtt izgulok, lázban égek, de az legalább normális és előbbre visz. Jó, valljuk be, de őszintén, egy igazán kemény triatlonista nem tántorodik meg egy pár ilyen apróságtól és vígan versenyezhet egy jót. A madzagot meg seperc alatt le lehet vágni. Basta. Gyerünk, mikor rajtolunk már?
Hullám, hínár, király
A duatlonos szezonkezdés miatt eléggé elhanyagoltam az úszóedzést. S azon ritka alkalmakkor, amikor végre megtaláltam az uszodát – már rég nem is abban a medencében úsztunk, mint utoljára - meg is kaptam a magamét az edzőtől. Szóval a 2250 méterre így aztán felejthető, 50 percet terveztem. A víz hideg, neoprénem sose volt, a hullámok hívogatnak. S nem fogjátok elhinni, de annyira élveztem a végeredményben kifejezetten kellemesen hűvös vizet, a szórakoztató hullámokat – biztosan én vagyok perverz, de most nem túlzok – a hínárszedegető akadályversenyt, és a kar-láb-fejérintős vetélkedőt, hogy magamat is bőven meglepve 46:55-nél mértem részidőt. Ennél akkor sem tudtam volna sokkal jobbat úszni, ha rendesen készülök, csak mondjuk nem fáradok el, mint így. A parton azért megtorpantam egy picit, mert ha a három körből kettőnél be kellett diktálni, hogy haló itt vagyok a 230-as rajtszámmal tessék engem felírni, akkor az utolsó körnél már igazán felírhatták volna a harmadikat is, hogy egy OB-hoz méltó módon a versenyszámonkénti részidőket is regisztrálhassák. Sebaj, az úszás bejött, irány a gát.
A szél mindent visz
Embert, bringát, reményt… Ha egy mondatba kellene sűríteni, milyen volt Kiskörén, azt mondanám, „kurva nagy szél volt”. Ha ezt irodalmi jelzőkkel próbálnám meg illetni, nem tudnám érzékeltetni azt a dühöt, ami 500 méter megtétele után elöntött, hogy annyi edzés és egy igazán jó formaidőzítés ellenére pocsék időt fogok menni. Csak az a kérdés, mennyire. Hamar sikerült lecsillapodnom, mert minden erőmet arra kellett összpontosítani, hogy pályán maradjak. Alig mertem könyöklőt használni, mert ide-oda dobált a szél, volt akit szabályosan be is borított az árokba. Nem csoda, a borzasztó minőségű aszfalton, a 60 km/h-s szélben, a nagy erejű széllökésekkel, a le nem zárt pályán közlekedő buszok, a vadul előzgető helyi-menő-csávók, a másfél sávot elfoglaló mezőgazdasági kombájnok között nem volt egyszerű lavírozni. Külön feladványt jelentett, hogy mikor meri az ember fél kézzel elengedni a kormányt és lenyúlni a kulacsért, banánért vagy energia szeletért. Olyan szakaszon, ahol az útmenti nádas vagy sás vagy mi a bánat 45 fokban dőlt, ott ezt meg sem próbáltad. A 20 kilométeres körön 19 kilométeren keresztül oldalszél fújt. Nem vicc. Utóbb komolyabb izomláz alakult ki a felsőtestemben, karomban, hátamban, ezzel szemben a lábamban alig, mert a kerékpár úttal párhuzamos irányba történő mozgatására már vajmi kevés izőmerő maradt. Ha nem küszködtem volna oly nagyon még azt is mondanám, csodálatos tájképeket produkált a természet: szélirányt próbálgató gólyák, totyógó vadkacsák, akiket az útszéléről felkap a szél és hanyagul odébb hajít. Csak engem hagyna nyugton…
Aki béna, vessen magára
A kánikula és a szél közös munkával szippantották ki az emberből az erőt. Rengeteg folyadékra lett volna szükség és hiába készültem önellátásra 4 kulaccsal, kevésnek bizonyult. A nyereg mögötti dupla tartót már célirányosan azért szereztem be, hogy Fonyódon – mert ebben ők sem voltak a helyzet magaslatán, tavaly eldobtam a saját kulacsaimat, s nemhogy ezeket, de semmilyet nem kaptam vissza és 20 km-t folyadék nélkül tettem meg a 33 fokos hőségben - na most volt nálam 4 db 6 decis kulacs, ebből béna mód sikerült egyet kinyírnom. Nem gyakoroltam eleget a ki-be rakosgatást és egyszer félrenyúltam. A kulacs szépen beszorult a 2 tartó közé, de mire rájöttem (2 perc) hogy a furcsa zaj mi, addigra ledaráltam a flakon alját és locsolókocsit játszottam… Ekkor jól jött a hivatalos frissítő, de ha nem egy állomás van körönként, vagy az az egy nem a fordítóban, hanem az út mentén szolgál, akkor talán elég is lett volna…
Mosolyban az erő
A több körös versenyek egyetlen előnye, hogy gyakrabban jönnek szembe a többiek és az legalább szórakoztató. Először alig tudok különbséget tenni az egyen ezüst ironman mezben tekerő vasemberek klubja tajgai között, de aztán név szerint szurkolok nekik és mindenkinek, akit ismerek. Zsuzsi a győzelemért, Annamari a második helyért hajt. Ács Peti, Baloo és 066 szokás szerint koncentrált. Van, aki engem bíztat: Robogó, Kremmer Zoli, Józsa Gábor, Janimaci, Szász Norbi, Vermes Krisz, Peyer Zoli, Szabó Tibi, Spuris Juhász Peti, mosolyuk erőt közvetít egyre soványabb tagjaimba. S van, akinek én adok át pozitív energiát. Kanga, Miki és Kornél szemében hálát látok. Heni lehagy. Juhász Petit az utolsó körben visszaelőzöm, hogy aztán a futáson faképnél hagyjon.
Az első körben 28 km/h-s átlagot produkálok, s a körülmények ellenére viszonylag egyenletes tempóban folytatom a széllel vívott harcot. A 4. kör végére is marad egy 26,7 km/h-s átlagsebesség. A bringás időm 2 óra 57 perc. Apukám - fontos versenyeim állandó szurkolója - bíztatni próbál, de én csak lehurrogom őt. Méghogy jól állok (a helyszínen más kifejezés hangzott el…), fényévekre vagyok a 32-es átlagtól, fél órával vagyok kívül a terven…
Few kids on the bloc
Leteszem a bringát. A kerékpáros cipőt futóra, a bukót Ironman sapkára cserélem s a depóból a gát felé szaladva elnézést kérek Aputól.
Újabb négy kör, ezúttal 20 km futás. Bár már a második körnél tartanék. Húha, pisilnem kell! Ezt meg kell valahogy oldani, mert egy gyilkos bringázás után még mindig szélben és még mindig a tűző napon kell versenyezni, lesz itt mással is gondom, ezt a terhet nem szívesen cipelném közel két órán át. Sehol egy mobil bokor? Hopp, mégis? Ez itt épp jó lesz. Letérek az útról, amikor megszólal egy hang „a pályaelhagyásért kizárás jár”. A frász jön rám, de hátranézve Robogó szélesen vigyorgó arcát látom és futok a dolgomra.
Az első kör végén sok a néző, a VB-s mezem „Földy / Hungary” feliratának köszönhetően szép szál idegen fiúk is szurkolnak - kihúzom magam. S jönnek az ismerősök: Csasziék a kavicsos kólával, Krabácz Kitti, Apu, Robogó barátnője. A fordítóban karszalagot kapok. De jó annak, akinek már kettő vagy három is van… jé, ennél az állomásnál izót is adnak, dinnyét és banánt. Az előírásnak ez sem felel meg, sokkal több helyen kéne, de legalább van. Az első alkalommal mellétrafálok és csak vizet markolok, a következőnél viszont túlfrissítem magam és fölöslegesen terhelem a gyomrom. Egyébként gyakran vannak frissítőállomások, ezt mindenképp a verseny javára írhatjuk.
Az 5 km-es kört lelkileg kezelhető szakaszokra osztom. Gát szembeszélben, árnyas park, ahol a Spuris szurkolótábor mindig nagy hangzavarral vár. Jó fejek. Aztán jön a kislányok frissítőállomása, ahol a koszos vízből egész testfelületet beterítő réteget képzek. Cuppog a cipőm. Ezt a módszert csak azoknak ajánlom, akiket ez nem zavar. Nekem az a lényeg, hogy működjön a hűtés. Állítólag ugyanebből a vízből kaptuk a frissítőt is. Mi mindent ki nem bír egy triatlonos? Jön a kanyargós rész a harmadik frissítőállomással, innen már csak egy köpésre van a duzzasztógát a túlvégi fordítóval. Még kétszer jövök erre. Lefelé visszaveszek egy kört Robitól. Én jó ritmusban futok, de tudom, hogy lassú vagyok. Itt sem lesz meg az 1:47, de legalább célba érek. Egyszer csak vége lesz ennek a gyötrelemnek? Pacsi Krabácz Mikitől. Csasziék szerint, jól nézek ki, de ezt biztosan azért mondják, mert az ellenkezője igaz, de legalább mosolyt fakaszt. Remélem, látszik, mert nem sok izmomat tudom már akarattal működésbe hozni. Piszok fáradt vagyok. A futás 1 óra 57 perc.
Szívecske szőlőcukorból
Ezt a kiskörei megpróbáltatást viszont nem mindenki bírja. Az ismerőseim közül is egyre többeknek jelenik meg a game over felirat…
Két szalag. Három. Befutó. Sprint. Célkapu. Légszomj. Apunak egy ölelés. Annamaritól egy szívecske szőlőcukorból. Tündér! Dinnye. Spuris fiúk. Peyer Zoli. Fotó. Sápi Csilla, az U23-as ezüstérmes, kedvesét várja, aki egy szál vörös rózsával fut be a célba. Tüneményesek, de jó nekik! Szász Norbitól egy puszi. Juhász Petitől egy gratuláció. Telefon anyutól. Sms a barátnőmnek. A tesómat holnap hívom. Egy pillantás a tó felé. Egész nap arra vágytam, de ma már nem fürdök meg. Kimerültség. Fázom. Kidepózás. Lemenő nap. Eredményhirdetés a távolból. Leves. Fáradtság. Túléltem. Megcsináltam. 5 óra 48 perc. Ilyen időben, azt hiszem, ennek is örülhetek. Az öt középtávomból végül is a harmadik legjobb. Markus, az edzőm, is megdicsér. S ha Atádon meglesz az egyéni csúcs, akkor semmi sem számít.
Estére elállt a szél...
Jövőre? Remélem a fonyódiak már keresik azt a szponzort…
kimyka
(2007. nyár)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
shepherdpeti 2012.01.15. 20:48:32
Tepó · http://tepo.blog.hu 2012.01.23. 07:55:10
Pedig már annyira örültem...